Ismét simán nyert a Pápai KC


2012-11-02 21:22:15  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ismét simán nyert a Pápai KC főképe
Az idei bajnokságban három mérkőzést követően 100 százalékos mérleggel rendelkező Pécsbánya ellen folytatta az NB II-es kosárlabda pontvadászatot a Pápai KC. A pécsi csapat az elmúlt hetekben három szoros mérkőzést játszott, a Dombóvárt három, Marcali csapatát öt, míg az Oroszlányi SE-t hat ponttal győzték le. Ami a mieinket illeti, bár már a negyedik kör párosításait rendezik, Vajda Balázs csapata eddig csak a Tatával meccselt, akkor 99-31-re söpörték le az ellenfelet, a Zalaegerszeg és a Sárvár elleni bajnokijukat később rendezik, a mai négy negyed volt tehát az első igazi erőfelmérő. Az előzetes várakozásokkal ellentétben meglepően simán hozta az első negyedet a Pápa, az ellenfél mindössze hét pontra volt képes a 24 hazai kosárral szemben, végig azt történt a pályán, amit Vajda Balázsék szerettek volna. Az irányítást a második 10 percben sem engedte ki a kezéből a hazai gárda, szinte lemásolták a Tata ellen látottakat, és ha lehet, játékukra még egy lapáttal rá is tettek. Félszáz pápai pont után a pápai fiatalok is lehetőséget kaptak, Horváth Kristóf és Koncz Gergő is jól szállt be a meccsbe, 56-24-nél vonultak pihenőre a csapatok. A nagyszünet után sem vettek vissza az iramból a fehér mezes vendéglátók, Feigl szinte az összes lepattanót összeszedte, Henrik István és Horváth Attila keze sem remegett meg a hármasoknál. Jól mutatja a mieink hatékony védekezését, hogy az ellenfél a harmadik negyedben hat perc alatt mindössze két (!) pontra volt képes (30. perc 89-32). Az utolsó negyedben nem erőltette meg magát a Pápai KC, egyetlen kérdés az volt, ki szerzi a 100. pontot, ez végül büntetőből Vajda Balázsnak sikerült, a végeredmény 103-57 lett.

Pápai KC – Pécsbánya SE 103-57 (24-7, 32-17, 33-8, 14-25)

Vajda Balázs: Őszintén megmondom, engem is meglepett, hogy ennyire sima győzelmet arattunk, ugyan volt egy kis hullámvölgyünk a második félidőben, de egy jó meccsen megérdemelten nyertünk. Nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk a hazai meccsekből, dolgoznunk kell tovább, hogy elérjük a kitűzött céljainkat.

A csapathoz kapcsolódó további hír, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége megtartotta a 2012/2013. évi dr. Hepp Ferenc Emlékkupa második selejtezőfordulójának sorsolását, melyen a Pápai KC az NB I/B-ben szereplő SMAFC-NYME csapatával mérkőzik meg a Városi Sportcsarnokban november 10-én 18 órától.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-30 06:59:26

Három érmet szerzett Gelencsér Róbert


ajánlott cikk főképe

2019-12-16 20:54:29

A Bakonyerdő nyerte a megyei derbit


ajánlott cikk főképe

2020-01-05 15:57:37

Ismét dobogón a PELC


ajánlott cikk főképe

2019-12-31 16:56:22

Esztendőzáró futóverseny


PÁPA időjárás