Változatos programok az Erkel-napon


2012-11-07 15:51:14  | cikk: mo  | 


Változatos programok az Erkel-napon főképe
Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola nagy hangsúlyt fektet arra, hogy névadója emlékét méltón őrizze és Erkel Ferenc munkásságát megismertesse a tanulóközösséggel. Az intézmény diákjai és pedagógusai ezért - 1991 óta - minden év november 7-én megemlékeznek az iskola névadójáról. A pápai ének-zene tagozatos általános iskola 1969-ben vette fel Erkel Ferenc nevét. Pontosan 20 éve rendszeresen megszervezik az Erkel-napot, melyen tanítás helyett kreatív foglalkozások, előadások, szellemi vetélkedők és játékos feladatok várják a diákokat.

A pedagógusok már szeptember óta nagy gonddal készültek a mai napra, Erkel Ferenc születésének évfordulójára, mely napon valamennyi alsós és felsős diákot megmozgatnak, az intézmény közössége teljes létszámmal részt vesz a legkülönfélébb programokból összeállított rendezvényen. Az Erkel-napon azonban nemcsak a névadó került a feladatok középpontjába. Minden évben megemlékeznek egy-egy évfordulós zeneszerzőről is, ezúttal születésének 130. és halálának 45. évfordulója kapcsán Kodály Zoltán alakját idézték fel a tanulók.
Kutschera Ágnes, a Diákönkormányzat vezetője elmondta, a népzenekutatóhoz kapcsolódóan a felső tagozatosok összeállítottak egy-egy tablót, sok-sok érdekes információval. A felsősök agytekervényeit mozgatták át azok a feladatlapok is, melyeket Péterné Vargyai Anna iskolakönyvtáros állított össze, de őket célozta meg az előadás is, amelyet Marczaliné Orbán Judit tartott Erkel operájáról, a Hunyadi Lászlóról.

A kisebbek sem maradtak feladatok nélkül. Számukra Kindert Kata készített egy prezentációt Kodály Zoltánról, majd a nap folytatásában a legkülönfélébb foglakozásokon vettek részt. Játékos formában ismerkedhettek Erkel Ferenc munkásságával, művészetével és életének mérföldköveivel: volt zenehallgatás, zenefelismerés, érzésrajz, játék a hangszerekkel és tanulmányozták a Himnuszt is.

A rendezvény kiemelkedő eseménye az elsősök erkeles diákokká fogadása. Ruisch Tímea, a Zöld Diákönkormányzat vezetője elmondta, az Erkel életéről és a munkássáról szóló műsort követően a nyolcadikosok ünnepélyesen felkötik az elsősök nyakába az erkelesek jellegzetes kendőjét. A kicsik mindig nagyon izgatottan várják ezt a pillanatot, hiszen innentől válnak igazán erkeles diákokká. Ruisch Tímea már hetedik éve viseli a kékfestős kendőt. Elmondta, nagyon szereti iskoláját, hiszen sok érdekes programon vehetnek részt, számos szakkörbe járhatnak és a közösség is igen jó.
Ludvig Andrea szabadidő-szervező kiemelte, 2006-ban kötöttek első ízben kendőt kisdiákjaik nyakába. Azóta minden évben az Erkel-naphoz kapcsolják a ceremóniát, hiszen novemberre az elsős tanulók már megismerkedtek az intézménnyel, a pedagógusokkal, és beilleszkedtek a közösségbe. Ebben az évben 68 tanuló nyakába került kékfestő-motívumokkal díszített erkeles kendő.

A tanulók a rendezvény keretében elhelyezték az intézmény koszorúját az iskola névadójának emléktáblájánál.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-31 21:43:21

Hivatalosan is jelöltek a Fidesz-KDNP jelöltjei


ajánlott cikk főképe

2019-08-22 21:22:04

Augusztus 24-től gyűjti az aláírásokat az ellenzéki együttműködés


ajánlott cikk főképe

2019-10-03 21:50:33

Utolsó programpontját mutatta be Grőber Attila


ajánlott cikk főképe

2019-11-09 16:27:47

Márton napi lámpások a Máltai Kultúr-Kuckóból


PÁPA időjárás