Segítség a pályaválasztáshoz, pályaorientációhoz


2012-11-09 21:53:46  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Segítség a pályaválasztáshoz, pályaorientációhoz főképe
Pályaválasztási kiállítást rendezett a mai nap folyamán a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a Városi Sportcsarnokban.
A 13. alkalommal megtartott rendezvény legfőbb céljaként bemutatkozási lehetőséget biztosított a közép- és felsőfokú oktatási intézmények számára, ezzel megkönnyítve a diákok, illetve szüleik döntését a pályaválasztást, pályaorientációt illetően.
A rendezvényt délelőtt dr. Áldozó Tamás polgármester nyitotta meg, aki beszédében többek között a továbbtanulásról hozott döntés fontosságát hangsúlyozta. – Kívánom a jelenlévőknek, hogy válasszanak szerencsés kézzel, legyenek bátrak, eltökéltek, elszántak, és ne felejtsék el azt, hogy a sikeres életpályához kemény munkával lehet csak eljutni. Bármelyik intézménybe is jelentkeznek, ott komoly munkára lesz szükség – fogalmazott a város első embere.
Ezt követően Katonáné Bellovits Andrea, a Veszprém megyei Munkaügyi Központ igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, mindenki életében fontos a pályaválasztás, ami hosszú évekre meghatározza az életünket, ugyanakkor mindez nem egy végső döntést jelent, inkább egy irány kijelölését. Hozzáfűzte, a pályaválasztási kiállítás segítséget kíván nyújtani az iskolaválasztás előtt álló tanulóknak, a pályakezdő fiataloknak, valamint a pályakorrekciót tervező felnőtteknek a megfelelő képzés és szakma kiválasztásában.
– Fontos, hogy tisztában legyünk saját képességeinkkel, készségeinkkel, érdeklődési körünkkel, és mérlegeljük lehetőségeinket a döntéshozatal előtt. Szerencsés, ha elhatározásunkban a tágabb környezetünk is segítséget tud nyújtani – mutatott rá Katonáné Bellovits Andrea. Kiemelte, változtatnunk kell azon a szemléleten, miszerint az általános iskolában jól tanuló diák csak gimnáziumba, a rosszul tanuló pedig csak szakmunkásképzőbe jelentkezhet, ugyanis a gazdaság és a korszerű technológiák rohamos ütemű fejélődésével növekszik az igény a felkészült szakemberek iránt. A megyei munkaügyi központ vezetője hírportálunknak elmondta, az eseményen harminchat kiállító vett részt, a pályaválasztást pedig íráselemzéssel grafológus szakember is segítette.
A pályaválasztási kiállítás keretein belül szakmai fórumot is tartottak, amelynek során a szakképzési rendszer átalakulásáról, illetve a gyakorlatorientált szakképzésről hallhattak előadásokat az iskolaigazgatók, a pedagógusok és a felnőttképzési intézményekben dolgozó szakemberek. Emellett a rendezvényt középiskolások szórakoztató produkciói is színesítették.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet