Barokk vigasság - Családi nap a kastélyban


2012-11-11 19:56:30  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Barokk vigasság - Családi nap a kastélyban   főképe
Rengeteg ügyes kezű kisgyermekkel és szüleikkel teltek meg ma délelőtt az Esterházy-kastély földszinti termei, ahol első alakalommal rendeztek családi napot. A Barokk vigasság kézműves foglalkozással indult, ahol a kicsik díszes álarcot és sziluettet készíthettek, valamint különböző játékokkal játszhattak és akár arcfestésen is részt vehettek.  A jó hangulatú délelőtt során Csiszár Gyula kovács és népi iparművész annak a zenélő madárnak a másolatát adományozta a kastélynak, amellyel nemrégiben Németországban harmadik helyezést szerzett a Gotha városában megszervezett 16. nemzetközi kovácstalálkozón és versenyen. A zenélő szerkezet a kastély fogadóterében várja a látogatókat.
Mészárosné Varga Veronika, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elsőként köszönetét fejezte ki Csiszár Gyulának a zenélő madárért, majd kiemelte, a mai hagyományteremtő szándékkal megrendezett családi nap az Örök Barokk című TÁMOP projekt keretein belül valósulhatott meg.
Kovács Hajnalka 11 éves kislány hírportálunknak elmondta, nagyon jól érezte magát a családi napon, melyre édesanyjával és testvérével látogatott ki. Készített álarcot is, amelyet a farsangi szezonban szeretne hasznosítani.
Déltől aztán finom sütemények és szendvicsek vártak a gyerekekre. Természetesen a délután is izgalmasan telt, hiszen a budapesti Garabonciás Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttes produkcióit tekinthették meg az érdeklődők a Nádor-teremben, valamint interaktív foglalkozáson is részt vehettek.
- Budapestről érkeztünk a Garabonciás együttessel, egyedülállóak vagyunk az országban, mivel mi történelmi táncokkal és pantomin képzéssel is foglalkozunk. Közel 25 éve működünk már, Európa több országában is jártunk szerepléseken. Táncjátékaink a honfoglalástól egészen a 19. századig tartó időszakot ölelik fel. A pápai kastélyban már nem először járunk, hiszen annak idején a Barokk Napokon is szerepeltünk már. Ma az egyik legnépszerűbb produkciónkat, egy La Fontaine állatmesét hoztuk el a gyerekek legnagyobb örömére. A mese mellett egyéb interaktív előadással igyekeztünk a kicsiknek kellemes, vidám perceket hozni. Megpróbáltunk olyan darabokat játszani, amellyel közelebb hozzuk a barokk kort a gyerekekhez - mondta Aranyos Ágota művészeti vezető, koreográfus.
A tartalmas, egész napos programot az Esterházy Cimborák Klub szervezte meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-20 21:24:02

Kétnapos nemzetközi kutyakiállítás Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-03-08 20:48:03

A legvidámabb ünnep a zsinagógában


ajánlott cikk főképe

2020-02-29 18:19:16

Felolvasóest Wass Albert tiszteletére


ajánlott cikk főképe

2020-04-09 19:08:50

A Pápai Hús sonkával mond köszönetet az ESZI dolgozóinak