Mikulás-ünnepség és bál is lesz a PVCNÖ szervezésében


2012-11-15 18:37:29  | cikk: mo  | 


Mikulás-ünnepség és bál is lesz a PVCNÖ szervezésében főképe
A következő időszak programjairól döntöttek a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (PVCNÖ) mai ülésén. A képviselők elfogadták a PVCNÖ 2012. évi háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló beszámolót, majd megtárgyalták a Mikulás-ünnepség és a szintén decemberben megrendezendő bál lebonyolításának részleteit. Holdosiné Bánhegyi Ildikó, a PVCNÖ elnöke tájékoztatott, a Mikulás-napi rendezvény kapcsán az 1-14 éves korú, hátrányos helyzetű cigány származású gyermekeket szeretnék megszólítani. A felmérésből kiderült, körülbelül 400 gyermek érintett, akik számára ajándékcsomaggal készül a PVCNÖ. A Mikulás-napi rendezvényt várhatóan december első hetében, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban tartják. A képviselők egyeztettek a cigány közösség számára megrendezendő bál kereteiről is, melyet szintén decemberben szervez a nemzetiségi önkormányzat. A képviselők ellenszavazat nélkül elfogadták a következő időszak programjairól szóló határozatot.
A vegyes ügyek keretében Holdosiné Bánhegyi Ildikó tájékoztatott, elindult a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési TÁMOP projektje, melynek részét képezi a Pápán megtartott agressziókezelési tréning. Az elnök elmondta, a Városgondnokság Télagyári úti épületében létrejött párbeszéd cigány és nem cigány származású lakosok között zajlott, mely mindenki számára fontosnak és hasznosnak bizonyult.

Az ülést követően Holdosiné Bánhegyi Ildikó közmeghallgatáson számolt be a testület éves munkájáról. Az elnök közölte, 2012-ben pénzügyi források hiányában kevés programot valósíthattak meg, azonban irodai tevékenységükkel igyekeztek fenntartani a közvetlen kapcsolatot a cigány a lakossággal. Az Országos Roma Önkormányzat segítségével táborban vehetett részt 16 általános iskolás korú fiatal. A PVCNÖ elnöke felhívta a figyelmet arra is, szintén az Országos Roma Önkormányzat programjaként két helyszínen, Veszprémben és Pápán valósul meg egy szociális ápoló és gondozó képzés, melyre a városból és környékéről jelenleg 32 fő jelentkezett. A program címe „Nő az esély”, mely arra is utal, hogy a képzésre kizárólag cigány származású nők jelentkezhetnek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-01 08:35:40

Fény és árnyék- Császár József festményei a könyvtárban


ajánlott cikk főképe

2019-11-13 20:33:24

A búvópatak mindig felszínre kerül


ajánlott cikk főképe

2019-11-14 21:20:05

Készülnek az adventi hangversenyre a PNNÖ tagjai


ajánlott cikk főképe

2019-12-04 20:16:22

Sófallal bővült a Fáy Óvoda


PÁPA időjárás