Bene Ferenc lett a Diósgyőr másodedzője


2012-11-24 10:47:19  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Bene Ferenc lett a Diósgyőr másodedzője főképe
Diósgyőrben a héten az NB I-es labdarúgócsapat irányítását átvevő Szentes Lázár segítője a szezon elején Pápán még vezetőedzőként dolgozó Bene Ferenc lett. Az új másodedző elmondta, könnyen megállapodott a vezetőkkel, hiszen korábban már dolgozott együtt szentessel még Újpesten – vasárnap éppen az Újpest ellen mutatkozhat be a páros a DVTK kispadján.
- Csütörtökön kerestek meg, hamar megállapodtunk – mondta a Nemzeti Sportnak Bene Ferenc, aki pénteken írta alá másfél esztendőre szóló megállapodását a kilencedik helyen álló DVTK-val. – Nyilván az is fontos szempont volt, hogy Szentes Lázárral egy évig együtt dolgoztunk, még a 2008–2009-es szezonban Újpesten. Engem lehet pályaedzőnek vagy másodedzőnek nevezni, a lényeg, hogy Szentes Lázár lesz a főnök. Érdekesnek ígérkezik a vasárnapi bajnoki mérkőzésünk, de nemcsak azért, mert az lesz az első mérkőzésem a diósgyőri kispadon, hanem azért is, mert újpesti kötődésem finoman szólva is erős – tette hozzá az új másodedző.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-11-07 19:31:46

Négy érem az országos kung-fu bajnokságon


ajánlott cikk főképe

2019-10-07 19:14:52

Az M4 Sport képernyőjén a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-09-19 14:39:39

A feljutást tűzte ki a Bakonyerdő Pápa


ajánlott cikk főképe

2019-12-16 20:54:29

A Bakonyerdő nyerte a megyei derbit


PÁPA időjárás