Várják a jelentkezőket a helyi polgári védelmi szervezetbe – háromszáz önkéntes kell a városnak


2012-11-26 23:00:50  | cikk: HuHa  | 


A katasztrófák elleni védekezésről szóló 2011. évi törvény új alapokra helyezte a katasztrófák elleni védekezést, a közelmúltban történt természeti veszélyekhez és ipari szerencsétlenségekhez hasonló események bekövetkezésének megelőzésére. Az új törvény értelmében a katasztrófák elleni védekezés egyik alappillére a helyi polgári védelmi szervezet, melynek fontos szereplői az önkéntesen közreműködő állampolgárok. A helyi polgári védelmi szervezetek megalakítása ezekben a hetekben történik országszerte, városunkban minimum háromszáz fős polgári védelmi szervezetnek kell felállnia év végéig. A jogszabály szerint a polgármester hatásköre, hogy a helyi polgári védelmi szervezet tagjait kijelölje, dr. Áldozó Tamás azonban úgy véli, Pápán él háromszáz olyan állampolgár, aki önként jelentkezik a feladatra.
-A polgári védelmi szervezet feladata, hogy helyi veszélyhelyzetben a többi polgár segítségére siessen. Amikor helyi veszélyhelyzetről beszélünk, akkor árvízre, viharkárokra egyéb természeti csapásokra kell gondolnunk. Azért, hogy ne nekem kelljen kijelölnöm a szervezet tagjait, azért hogy motiváltabb, tettrekészebb csapatot tudjunk összegyűjteni, önkéntesek jelentkezését várjuk – tájékoztatott a polgármester.
A polgári védelmi szervezetbe a 18. életévét betöltött, de a mindenkori nyugdíjkorhatárt el nem ért polgárokat várják, feladatuk a lakosság és anyagi javaik védelmében történő közreműködés lesz veszélyhelyzetek esetén. Az önkéntesek a szervezet megalakulását követően mozgósítási gyakorlattal egybekötött alapkiképzésen vesznek részt a Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezésében, és az elkövetkező években a polgári védelmi szervezet tagjaként szolgálják a közjót.
Az önkéntesek a Polgármesteri Hivatal (Pápa, Fő u. 12.) ügyfélszolgálati irodáján elhelyezett jelentkezési lap kitöltésével jelentkezhetnek a helyi polgári védelmi szervezetbe. A jelentkezési határidő: 2012. december 21.
Bővebb tájékoztatás a 89/515-001 telefonszámon vagy személyesen az ügyfélszolgálati irodán kérhető.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-10 12:47:03

Szentmise a szabadban


ajánlott cikk főképe

2020-03-15 10:51:42

Koszorúzással tisztelgett a város a 48-as hősök emléke előtt


ajánlott cikk főképe

2020-04-27 15:54:50

Inkább támogassuk a védekezésben dolgozókat - sajtótájékoztatót tartott a városvezető


ajánlott cikk főképe

2020-06-22 17:21:31

Újraindult az egészségügyi alapellátás - Továbbra is szükséges a telefonos konzultáció