A legjobb NUTRIKID-film a Munkácsyé


2012-11-28 17:39:25  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A legjobb NUTRIKID-film a Munkácsyé főképe
NUTRIKID néven országos pályázatot hirdetett a Nestlé Hungária Kft. és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, melyben arra kérte a gyerekeket, hogy készítsenek kisfilmet az egészséges életmóddal kapcsolatban. Városunkból a Munkácsy Mihály Általános Iskola 1. n osztályos lelkes kisdiákjai készítettek három kisfilmet. Varjas Judit tanító érdeklődésünkre elmondta, a gyerekek nagy örömmel vettek részt a filmek készítésében.
- A Pápa Városi Televízióval közösen három kisfilmet forgattunk, melyből kettőt a szakmai zsűri be is juttatott a legjobb 10 közé. Ezt követően egy héten keresztül interneten lehetett szavazni a pályamunkákra, és a közös összefogásnak, a szülők, a tanárok és az egész város kampányolásának köszönhetően 15.391 szavazattal Ugri Füles csapatunknak sikerült megnyernie a versenyt, amely a mozgás fontosságára hívta fel a figyelmet. A másik csapatunk pedig a negyedik helyen végzett. Nyereményünk 150.000 forint, melyet szabadon felhasználhatunk arra, hogy egészségesebbé tegyük az iskolai napokat - tájékoztatta hírportálunkat Varjas Judit.
Szautner Péter és Vági Dorina a következőket mesélte a forgatásról:
- Nagyon jól éreztük magunkat a forgatáson, sokat nevettünk és közben persze sok hasznos információt tanulhattunk meg a tisztálkodásról, a helyes táplálkozásról és a mozgásról is. A mi csapatunkban volt egy kisfiú, aki nagyon lusta volt és nem akart mozogni és őt buzdítottuk, hogy tornásszon velünk.
Ma délután a szülőkkel közösen ünnepelt együtt az osztály, amikor is megtekintették a kisfilmeket, majd együtt elfogyasztottak egy tortát.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-02 16:37:39

Ismét várja a látogatókat a zsinagóga


ajánlott cikk főképe

2020-03-12 12:41:50

Dr. Áldozó Tamás: Szeretném felhívni a figyelmet a józan, felelősségteljes magatartásra


ajánlott cikk főképe

2020-03-09 21:50:04

„Minden fát lehet faragni, csak meg kell ismerni”


ajánlott cikk főképe

2020-02-24 14:34:33

Lánczi Tamás: Európa jövője nagy kérdés