Városi sakk diákolimpia


2012-11-29 16:44:14  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Városi sakk diákolimpia főképe
A sikeres körzeti versenyt követően az I. és II. korcsoportos diákok részvételével ma kezdődött a városi sakk diákolimpia az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában. Az egyéni verseny legjobbjai a megyei versenyen való indulás jogát nyerik el, melyre az első két helyezett utazhat. Öt fordulós svájci rendszerben, 2x15 perces játékidővel bonyolították le a versenyt, a fiúknál 30-an, a lányoknál 12-en ültek le az asztalokhoz, Sztanics Istvánné, a Versenybíróság elnöke érthetően elégedett volt.
- Örülök, hogy ilyen sokan eljöttek, bízom benne, hogy sokan a későbbiekben is űzik majd a sakk sportágat. Ami a mezőnyt illeti, vegyes a kép, vannak, akik fiatal koruk ellenére már nagyon ügyesek, mások még a lépésekkel ismerkednek. Nagyon köszönjük az intézmény igazgatónőjének, Heizer Zoltánnénak, hogy befogadott minket, amióta el kellett hagynunk a Polgármesteri Hivatal 'B' épületét, iskoláról-iskolára vándorlunk. A körzeti versenyben Nemesszalók mindent vitt, esélyekről ma nem tudok sokat mondani, bármi megtörténhet.

Az eredmények ITT!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-19 20:14:32

Jók között a legjobbak - Jó tanuló, jó sportoló díjátadó


ajánlott cikk főképe

2019-11-22 13:40:29

Győzelemmel búcsúzna a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-12-10 19:58:39

A kötelező győzelem mindig a legnehezebb


ajánlott cikk főképe

2019-09-05 10:11:44

Beismerte bűnösségét az aranytömbökkel csaló férfi


PÁPA időjárás