Adományokat gyűjtenek a refisek


2012-12-03 19:30:15  | cikk: mo  | 


Adományokat gyűjtenek a refisek főképe
Számos olyan hátrányos helyzetű gyermek van határon innen és túl, akik hiába vágynak ajándékra karácsonykor, mégsem kaphatnak családjuk kilátástalan anyagi helyzete, rászorultsága miatt. Ezen gyermekek számára minden évben gyűjtést szervez a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy számukra se múljon el meglepetés nélkül az ünnep. Az ún. Nyilas Misi Karácsonya-programhoz már több mint tíz esztendeje csatlakozik a református gimnázium is, természetesen idén sem volt ez másképp.
Vadász Márta érdeklődésünkre elmondta, bár a két hét alatt összegyűjtött ajándékcsomagokat ma vitte el a szeretetszolgálat képviselője az intézményből, a refisek továbbra is „dobozolnak”. A gimnázium vezető vallástanára hozzátette, az elmúlt két hétben 101 doboz gyűlt össze a rászorulók részére, az adományok jobbára református gyülekezetekből érkeztek Pápáról és a kistérségből is.
A főként játékokból, könyvekből, édességből, tisztálkodó szerekből és kisebb ruhaneműkből álló adományokat cipős dobozokban juttatják el a hátrányos helyzetű családokhoz, gyermekekhez. Vadász Márta megjegyezte, a dobozba nemcsak az adományok kerülhetnek, hanem a kapcsolatfelvétel reményében egy kedves üzenet, egy levelezési cím, vagy akár egy telefonszám is. Az összegyűlt ajándékdobozokat ugyan már elszállították, az adományokat ennek ellenére továbbra is várják a refisek.
Vadász Márta hangsúlyozta, a karácsony arról szól, hogy jobb adni, mint kapni. Az életünk több puszta önzésnél. Ha máskor nem, hát ilyenkor, advent idején adjunk, hogy mások is örülhessenek – fogalmazott a vallástanár.

Az adományokat december 13-ig várják hétfőtől péntekig, 7-19 óra között a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája portáján és hévégén a Gyülekezeti Házban. Az összegyűjtött adományokat a Kánaán Házban, illetve a Pápai Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete segítségével kívánják szétosztani a rászorulók között.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-11 13:48:56

Csökkenő karanténszám, növekvő óvodai létszám - dr. Áldozó Tamás polgármester a városi járványhelyzetről


ajánlott cikk főképe

2020-05-23 20:30:12

On-line vállalkozói fórum a paktum projektben


ajánlott cikk főképe

2020-08-03 12:38:16

Kárt okoznak a túlnőtt növények


ajánlott cikk főképe

2020-08-31 18:13:16

Dr. Áldozó Tamás: a járványügyi helyzet javuló tendenciát mutat