Adventi kiállítás a református templomban


2012-12-09 20:38:28  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Adventi kiállítás a református templomban főképe
Absztrakt szobrok, ikonok, olajképek, akvarellek, lenyomatok és grafikák díszítik a református templomot – a leginkább egyházi témájú alkotások a református gimnázium művészeti szakközépiskolás diákjainak munkásságába engednek bepillantást.
A refisek adventi tárlatát Kerpel Péter, a gimnázium művész-tanára nyitotta meg a ma délelőtti istentisztelet elején. Mint mondta, Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület lelkésze kezdeményezte, hogy a gimnázium képzőművészeti tagozatos tanulói munkáikon keresztül bemutatkozzanak a templomban is.
– Diákjaink alkotásai korábban már szerepeltek bemutatkozó kiállításokon, most a már meglévő, igényes kollekciót újabb technikákkal készült, adventi témájú munkákkal egészítettük ki. Ennek köszönhetően az ikonok, olajképek, grafikák mellett papírnyomatok, monotípiák, fametszetek és akvarellek tekinthetők meg a református templom falain. Az alkotások között biblikus témájú, illetve az adventi hangulatot tükröző képek láthatóak. Utóbbiak a szeretetet, az összetartozást, a lelki békességet, az ajándékozás örömét tükrözik – fogalmazott Kerpel Péter.
Hozzáfűzte, a kiállítás izgalmas vonásaként a templom előterében modern, absztrakt szobrokkal találkozhatnak az érdeklődők. – Ezek papíralapra gipsszel felépített, majd lefestett szobrok, amelyek rendkívül vidám, színes és fiatalos kompozíciókat, konstrukciókat alkotnak. Gimnáziumunkban harmadik éve működik a művészeti képzés, a mostani tárlatból mindhárom évfolyam diákjai kivették a részüket – tudtuk meg a refis művész-tanártól.
Az adventi tárlaton látható alkotások négy tanár irányítása mellett készültek: Boros Zita a mintázást, Katona György az akvarellkészítést, Nikolausz Krisztián a grafikai munkák létrehozását, míg Vámos Sándor a korábbi olajképek, ikonok elkészültét felügyelte.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-02-03 20:43:30

Kisgrafikák a nagyvilágból


ajánlott cikk főképe

2019-11-05 00:16:16

A királylány, a szegény legény, a sárkány és a többiek


ajánlott cikk főképe

2019-10-21 21:07:43

Sikeres pályázat - megújuló kiállítás