Winter Show


2012-12-10 15:44:31  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Winter Show főképe
A Black Bunny Rock and Roll Club és a Sanogenesis Alapítvány telt ház előtt tartotta meg első ízben Winter Show elnevezésű rendezvényét a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színpadán. Az alapítvány tánccsoportjai mellett a klub kezdő csoportjai (gyermek táncalapozó, kezdő rock and roll) és a rutinosabb versenyzők is felléptek, természetesen a Mikulás ajándékosztása sem maradhatott el. Az egyesület vezetője, Szegediné Murai Dóra elmondta, a táncosok felének ez lesz az első fellépése, így mindenki nagyon izgult, hogy a családtagok, barátok előtt jól sikerüljön a debütálás. A közönség hangos ovációval, vastapssal jutalmazta az előadásokat.
- A Mikulás Parádé ötletét az adta, hogy mi minden évben tartunk „Mikulás edzéseket”, ahol a gyerekek beöltöznek, és kapnak ajándékokat. A szerencsére nagy létszám miatt arra gondoltunk, hogy egy közös rendezvényen ajándékozzuk meg a gyerekeket, akik színpadra is léphetnének, a szülők legnagyobb örömére. Annyi új csoportunk indult, hogy teljes tánckavalkád lesz a színpadon, a rokisok mellett a hip-hop, a showtánc, a néptánc is bemutatkozik. A fellépők fele új kisgyerek, nekik ez hatalmas élmény lesz megismerkedni a színpad világával.
Szegediné Murai Dóra hozzátette, az ősszel beindult csoportok sikeresen működnek, és már készülnek a hagyományos márciusi gálájukra.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-29 18:46:49

Irmes a padról beszállva döntött


ajánlott cikk főképe

2020-01-18 14:44:33

A második félidőben fordított a Győr


ajánlott cikk főképe

2020-01-30 11:07:43

Minősítési szinteket lőttek


ajánlott cikk főképe

2019-12-11 21:34:55

Darts: Válogatott játékos nyerte a nagydöntőt