Ünnepre hangoló adventi hangverseny a PNNÖ szervezésében


2012-12-14 20:20:25  | cikk: mo  | 


Ünnepre hangoló adventi hangverseny a PNNÖ szervezésében főképe
A Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat (PNNÖ) minden évben megszervezi adventi hangversenyét a városban és környékén élő német ajkú, sváb közösség és az érdeklődők számára. A Szent József kápolnában tartott rendezvény idén azonban meghittebb hangulatot árasztott, hiszen ez volt a fő cél: mivel a PNNÖ egyik legfontosabb programját, a nemzetiségi napot ebben az évben a Pápai Bornapok keretében tartották, ezért úgy gondolták, az adventi alkalom legyen bensőségesebb – tudtuk meg Pillerné Fódi Ilonától, a PNNÖ elnökétől.
A helyszín sem véletlen, hiszen adventben várakozás tölti el szívünket, az ünnepre való felkészülés és a Jézus születésére való várakozás. Pillerné Fódi Ilona elmondta, a sváb hagyományokban mindig nagy hangsúlyt kapott a vallás és a hit, ezért is olyan fontos számukra az adventi időszak és az ennek apropóján szervezett hangverseny.
A PNNÖ elnöke hozzáfűzte, az adventi rendezvényük mindig jó alkalom arra is, hogy újra együtt legyen a német ajkú közösség. A hangverseny után szeretetvendégségre várták a megjelenteket, ahol egy finom falat, egy pohár üdítő vagy kávé mellett kedélyesen elbeszélgethettek mindazok, akiknek máskor esetleg nem nyílik lehetőségük hasonlóan jó hangulatú eszmecserére.
A műsorban karácsonyi és adventi dalokkal lépett fel a Vajda Péter Lakótelepi Óvoda Rozmaring csoportja, a Munkácsy Mihály Általános Iskola énekkara, a Bakonyjákói Nefelejcs kórus, a Gannai Asszonykórus és a városlődi Szent Mihály templom kórusa.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-19 20:39:35

Dr. Kapossy Luciánra emlékeztek a városbarátok


ajánlott cikk főképe

2019-11-19 23:42:15

70 év képekben


ajánlott cikk főképe

2019-12-11 20:56:08

Adóváltozások és kiégés szindróma - idei utolsó fórumát tartotta a Pápai Járási Paktumszervezet


ajánlott cikk főképe

2019-11-18 17:07:22

Jótékonysági est a szegényekért