Négy gyertya ég az adventi koszorún


2012-12-23 20:15:37  | cikk: mo  | 


Négy gyertya ég az adventi koszorún főképe
Bár havazással indult advent utolsó vasárnapja, sajnos esőre váltott az időjárás, ami nem igazán kedvezett a Gyertyafényes advent programjainak. Ennek ellenére az ünnepi fényárban úszó téren többen összegyűltek estére. Az aranyhétvége több koncertet és ünnepre hangoló programot tartogatott a Fő térre látogatók számára.

Szombaton a népzene szerelmesei kaptak üdítő perceket Agócs Gergely és a Fonó népzenei együttes kiváló muzsikusai jóvoltából. A magyarság és a Kárpát-Medence népeinek hangszeres és vokális zenei hagyományait felelevenítő együttes 15 éve örvendezteti meg közönségét hiteles előadásmódjával, s tették ezt az adventi vásárban is az aranyhétvégén. Agócs Gergely a koncert előtt érdeklődésünkre elmondta, nemcsak muzsikálnak a színpadon, hanem gyűjtéssel és zenefolklorisztikai terepkutatással is foglalkoznak, s az így szerzett tapasztalatokat is hasznosítják zenei arculatuk kialakításában. Ezért is volt annyira hiteles a Fő téri koncert, melyen mezőségi, székelyföldi, gömöri, nógrádi és vasi népzenével, valamint az adott régió néphagyományaival, illetve hangszerkezelési technikáival is találkozhatott a közönség.

Az aranyvasárnap délutánján fuvola-és furulyaszó árasztotta el a Fő teret. A színpadon Kövi Szabolcs koncertje varázsolt meghitt hangulatot az adventi vásárba. A fiatal előadó főként meditatív és relaxációs hangulatú műsorát ezúttal népdalokkal is színesítette, és elhangzott néhány dal a Part című lemezről is, amely zenei anyag kissé szokatlan lehet Kövi Szabolcstól, hiszen egy Passiójátékhoz íródott. Lényegében azonban ugyanolyan lágy és lazításra ösztönző, mint korábbi alkotásai.

A Gyertyafényes Advent koncertjeinek sorát a pápai és győri tagokból álló Ribillio Andante Jazz Quartett műsora zárta. A négy fiatalember rendkívüli hangulatot teremtett műsorával, melybe kiválóan belecsempészték az ünnepre hangoló karácsonyi feldolgozásokat. A nyáron alakult zenekar most egy énekessel is meglepte közönségét. A klasszikus ünnepi slágereket Erdélyi Viktortól hallhatták a könnyed műfaj rajongói, akit egyébként nem egy népszerű tehetségkutató műsorból is ismerhet a közönség.

Az adventi koszorú negyedik gyertyáját a Baptista gyülekezet egyik tagja gyújtotta meg. Az ünnepi gyertyagyújtás mellett a Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezet Dicsőítő Csoportja és a pápai felnőtt kórusok közös éneklése teremtett meghitt hangulatot a Fő téren. Boncz Zoltán baptista lelkipásztor karácsonyi gondolataiban úgy fogalmazott, karácsony nemcsak a szeretetről szól, hanem Jézus Krisztus születésének napjáról. Ilyenkor megajándékozzuk egymást, de vajon mit kap az ünnepelt? El kell gondolkodnunk tehát azon, hogy mit adhatunk Jézus Krisztusnak karácsonykor. Nem tárgyi ajándékot, sem pénzbelit. Legyünk készek tenni valakiért. Segítsünk másoknak. És tegyük ezt a következő egy évben is – fogalmazott a lelkipásztor.

Az adventi vásárban a helyi termelők és kézművesek négy héten át kínálták portékáikat a járókelőknek. Több szervezet és intézmény is kitelepült saját készítésű, egyedi ajándéktárgyakkal. Számos karácsonyra hangoló program, ünnepi koncert, kézműves foglalkozás, ajándékkészítő alkotóház várta az érdeklődőket. Dr. Áldozó Tamás a negyedik vasárnapon így értékelte az adventi programsorozatot:
- Olyan volt ez a négy hét, amilyennek egy főpróbának lennie kell. Hiszen ez a négy hét volt a jövő évi advent főpróbája. Sok mindent visszaigazoltak a pápaiak és az érdeklődés, van azonban, amit nem. Azon majd változtatnunk kell. A Gyertyafényes Advent jó, hogy itt volt a Fő téren, sok pápai embernek szerzett békés perceket, elmélyülésre alkalmas időt és talán még örömet is. Úgy gondolom, van mire építenünk jövőre – emelte ki a polgármester.  

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-19 20:39:35

Dr. Kapossy Luciánra emlékeztek a városbarátok


ajánlott cikk főképe

2020-02-17 21:09:15

János vitéz, kicsit másként


ajánlott cikk főképe

2020-01-09 14:37:41

Házhoz megy a Tisza Kálmán utcaiak lakcímkártyája


ajánlott cikk főképe

2019-11-18 17:07:22

Jótékonysági est a szegényekért