Múzeumpedagógiai foglalkozás az óegyiptomi koporsóról és múmiáról


2013-01-15 20:32:23  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Múzeumpedagógiai foglalkozás az óegyiptomi koporsóról és múmiáról főképe
Egy sikeres TÁMOP pályázat keretein belül a Pápai Református Gyűjtemények múzeumpedagógiai foglalkozássorozatot indított útjára a tegnapi nap folyamán Dunántúli Református Kincstár címmel. A projekt 2013. június 1-ig tart majd, s több mint 800 foglalkozást tartalmaz, így múzeumpedagógiai- és tematikus foglalkozássorozatok, valamint múzeumi napok várnak majd közel 165 tanulóra. A sorozat célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek azokkal az értékekkel, kincsekkel, amelyek a Pápai Református Gyűjteményekben találhatók. Halászné Kapcsándi Szilvia könyvtáros, a múzeumpedagógiai foglalkozás vezetője elmondta, nagyon hasznosnak véli a foglalkozást, hiszen sok pápai diák még nem járt a Gyűjteményekben.
- A múmia mellett Petőfi és Jókai emlékekről, a református kollégium múltjáról, valamint az egyházművészetről is szó fog esni. A mai alkalom során a Balla Róbert Téri Általános Iskola néhány tanulója ismerkedhetett meg a múmiával. A festett óegyiptomi koporsót és a múmiát Markstein Károly egykori pápai diák, kairói nagykereskedő ajándékozta 1884-ben volt iskolájának, a régiségtárnak.
- Az iskolásokkal először a kiállítást tekintetjük meg, majd egy rövid filmet vetítünk a tavaly CT-vizsgálatra vitt múmiánkról. Ezt követően a mumifikálás eszközeivel, alapanyagaival ismerkedhetnek meg, s szagolhatják meg a tömjént, mirhát. Készítettünk egy foglalkoztató füzetet is, amelyet együtt töltünk ki. Lesznek majd összejövetelek, amikor egyiptomi amulettet, ékszert is készítünk. Tapasztalataink szerint nagyon sok diák nem találkozott még a múmiával. Úgy gondolom, ez a projekt jó lehetőség arra, hogy megismerkedjenek ezzel a műkinccsel - mondta Halászné Kapcsándi Szilvia.
A könyvtáros hírportálunkat tájékoztatta a CT-vizsgálat eredményéről is, mely szerint a múmia nagyon jó állapotban van. A vizsgálat során 3500 felvétel készült, az orvosi eredmény jelenleg a budapesti Természettudományi Múzeum egy antropológusánál van elemzésen.
A múzeumpedagógiai foglalkozások rendszeresen zajlanak a jövőben a város és a környék iskolásainak bevonásával.
A tematikus foglalkozás keretein belül Liptai Éva, a Szépművészeti Múzeum egyiptológiai főosztályvezetője, Kemendy Ágnes és Lackovics Emőke tart majd előadást.

Képek:

Óegyiptomi koporsó és múmia

A festett óegyiptomi koporsó és a múmia, amelyet Markstein Károly kairói nagykereskedő ajándékozott 1884-ben egykori iskolájának, szinte egyetlen darabja a régiségtárnak, amely átvészelte a II. világháború és az azt követő nehéz évek viszontagságait. Az ajándékozás Dr. Fenyvessy Ferenc országgyűlési képviselő, valamint a tulajdonában lévő Pápai Lapok szerkesztőségének közvetítésével jött létre. Hori koporsója és a múmia a kairói osztrák-magyar konzulátuson keresztül 1884 augusztusában érkezett meg Pápára. Néger Ágoston helybeli apátplébános a Pápai Lapok „Tárcza“ rovatában ismertette a nagybecsű ajándékot. Markstein Károly a koporsót Kairóban az Egyiptomi Régiségek Múzeumától 1500 frankért vásárolta, s a hivatalos kísérőokmányt Emil Brugsch egyiptológus, a múzeum őre állította ki, aki ebben az iratban a műtárgy teljes leírását, s a koporsón látható feliratok fordítását is megadta. Eszerint az okmány szerint a koporsó a múmiával a „folyó 1884-ik évben Akhmim-ban eszközölt ásatásokból került napfényre.“

Hori, a pápai koporsó egykori készíttetője és tulajdonosa, Ízisz és Horsziésze - vagyis Hórusz Ízisz fia - papja volt Akhmim templomában. A koporsón található ábrázolások elemzése során Varga Edit egyiptológus arra a megállapításra jutott, hogy a koporsó a XX. dinasztia idején, vagyis az Újbirodalom végén (Kr. e. 1186-1070) készülhetett, tehát Hori e mintegy száz évet felölelő időszakban élt és működött Akhmimban.
De a koporsóban nem Hori múmiája nyugszik. Az aranyozott maszk és a gondosan felrakott vászon bandázs egy a XXII-XXX. dinasztiák korából (Kr.e. 945-342) származó, középkorú férfi tetemét rejti. Egyetlen felirat sem jelzi, hogy ki az ismeretlen egyiptomi, aki Hori koporsóját bitorolja. Nem volt ritka és szokatlan, hogy alsóbbrendű emberek esetében korábbi koporsókat ismét felhasználtak a temetkezéshez, különösen e késői korban.
Az egyiptomi koporsó és múmia gyűjteményünk különlegessége és a múzeumlátogató közönség legérdekesebb látnivalója.
Forrás: http://www.papacollege.hu

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-11-10 23:51:34

Jó programok, rossz időjárás az újbor ünnepén


ajánlott cikk főképe

2020-01-09 14:37:41

Házhoz megy a Tisza Kálmán utcaiak lakcímkártyája


ajánlott cikk főképe

2019-11-06 21:59:15

Nyílt nap a Közgázban


ajánlott cikk főképe

2019-10-09 21:48:58

Hamarosan elkészül az új piac épülete