A család volt a középpontban a Weöresben


2013-01-18 18:59:13  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A család volt a középpontban a Weöresben főképe
A Weöres Sándor Általános Iskola napközijében már hagyomány, hogy egy-egy téma köré több napos programsorozatot szerveznek a gyerekeknek. Így történt ez ezen a héten is, amikor is szerdától a család állt a középpontban. A színes programot három tanár, Sarusné Szabó Ágota, Gergely Gyuláné és Bokodiné Czirfusz Bernadett szervezte meg. 
- A családnak meghatározó szerepe van a gyermeknevelésben, de a nevelés másik lényeges színtere az iskola. Ezen belül a legtöbb lehetőséget a napközi kínálja erre. Fontosnak tartjuk a családot, az együttműködést, a gyermek családi hátterét, ezért is választottuk ezt a témát a hétre. Célunk, hogy programjaink kiemeljék a szeretet, az együttérzés, illetve a törődés és az egymás megbecsülésének fontosságát, mert csak így lehetünk sikeresebbek és boldogabbak. A gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy a napközis fa és szív elkészítésével kifejezzék összetartozásukat - tájékoztatta hírportálunkat Bokodiné Czirfusz Bernadett, a program egyik szervezője.
A szervező beszámolt még az előző két nap programjairól is.
- Szerdán egy puzzle megoldásával játékosan megismerkedhettek a diákok olyan kifejezésekkel, mint például a fivér, az ükapa, a szépanya. Így könnyebben eligazodnak a családfa bonyolult világában. Keresztnevükkel játszva szókincsüket fejleszthették, leporelló készítése közben pedig feleleveníthették régi családi élményeiket. Ma délután belepillanthattak mesehősök kalandos családi történeteibe egy filmvetítés során, valamint az időjárás adta lehetőséget kihasználva, hószobrokat is építhettek a gyerekeket az udvaron. Iskolánkba szép számmal járnak, illetve jártak testvérek, akiket meghívtunk egy közös fotóra is, ezt a honlapon tekinthetik meg az érdeklődők - tette hozzá a szervező.
Végül hozzátette, remélik, hogy a felkínált lehetőségek több alkalmat is adtak arra, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek egymáshoz és a családhoz.
A soron következő projekt tavasszal lesz, amikor is az erdő áll majd a középpontban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-03 08:27:31

Hetedíziglen - Pápai Levéltári Nap


ajánlott cikk főképe

2019-10-02 17:10:31

20 éves a Városi Sportcsarnok


ajánlott cikk főképe

2019-10-12 11:06:23

Százszorszép anyanyelvünk


ajánlott cikk főképe

2019-11-25 19:03:22

Megkezdődött a jubileumi hét a Petőfiben