Mihályházára került a Téli kupa


2013-01-19 15:22:51  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Mihályházára került a Téli kupa főképe
A megyei első osztályból Ugod, a második vonalból Nemesszalók, a harmadosztályból Pápateszér, Mihályháza, a negyedosztályból Kéttornyúlak és a Borsosgyőri ISE csapata kapott meghívást a nagy hagyományokkal rendelkező tornára, melyet 1986-os indulása óta mindössze két alkalommal, 1995-ben és 1996-ban nem rendeztek meg, az idei tehát immár a 26. kiírás volt a sorban. Előzetesen a legtöbben Ugodot és Nemesszalókot várták az első helyre, hiszen ez a két együttes szerepel a legmagasabb bajnokságban a mezőnyből, aztán a pályán mégsem így alakultak az események. Az ugodiak a nyitómeccsen mindjárt háromgólos vereséget szenvedtek Pápateszértől, és Nemesszalók is pontokat hullajtott a Mihályháza elleni összecsapáson. A megyei első osztály 9. helyezettje legyőzte ugyan a Borsosgyőri ISE-t, ám kikapott Mihályházától, így kiszállt az első helyért folytatott küzdelmekből. Szépen menetelt viszont a harmadosztály éllovasa, a mihályházaiak végig veretlenek maradtak, így a Borsosgyőr elleni egygólos győzelmüknek, és Nemesszalók újabb döntetlenjének köszönhetően megnyerték a tornát.
- Az utóbbi időszak egyik legerősebb ilyen jellegű tornája volt a mai, döcögősen indult a játékunk, az elején nehezen melegedtünk be, de nagyon örülök, hogy sikerült nyernünk - mondta Kun-Szabó István, Mihályháza csapatvezetője. Kilenc emberrel jöttünk, a mi csapatunk nem annyira fiatal már, a rutinban bíztam, így elsősorban azokat hoztam el, akik kispályán rendszeresen játszanak. A közeljövőben részt veszünk a kistérségi teremlabdarúgó tornán is, majd a nagypályás bajnokság kezdete előtt három-négy edzőmeccs szerepel a tervek között.

Eredmények:
Ugod - Pápateszér 0-3
Mihályháza - Nemesszalók 1-1
Borsosgyőri ISE - Kéttornyúlak 1-1
Nemesszalók - Pápateszér 0-0
Borsosgyőri ISE - Ugod 0-1
Kéttornyúlak - Mihályháza 0-3
Pápateszér - Borsosgyőri ISE 2-1
Nemesszalók - Kéttornyúlak 1-0
Ugod - Mihályháza 0-2
Borsosgyőri ISE - Nemesszalók 1-3
Pápateszér - Mihályháza 1-2
Kéttornyúlak - Ugod 2-0
Mihályháza - Borsosgyőri ISE 1-0
Ugod - Nemesszalók 0-1
Kéttornyúlak – Pápateszér 0-1

A Téli Kupa végeredménye:
1. Mihályháza
2. Nemesszalók
3. Pápateszér
4. Kéttornyúlak
5. Ugod
6. Borsosgyőri ISE

A csapatvezetők szavazatai alapján a legjobb játékos címét Kun-Szabó István (Mihályháza) érdemelte ki, a legjobb kapusnak Varga Zoltánt (Pápateszér) látták, a gólkirály négy találattal Varga Zoltán (Mihályháza) lett.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-17 19:12:26

Szabadidős lovasverseny


ajánlott cikk főképe

2020-09-01 18:06:42

Újabb egyesületi csúcs született


ajánlott cikk főképe

2020-08-11 18:44:07

Fekete öves lett Mihályfi Ákos


ajánlott cikk főképe

2020-08-26 12:31:59

Teke: 50 csapat, 200 versenyző az emlékversenyen