Változások a munkaügyi kirendeltségen


2013-01-24 17:28:49  | cikk: mo  | 


Változások a munkaügyi kirendeltségen  főképe
A 2013-as esztendő több változást is hozott a korábban megszokott munkaügyi gyakorlatban. Január elsejével a Munkaügyi Központ Pápai Kirendeltsége beintegrálódott a Járás Hivatalhoz, így ez év elejétől a Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatal szakigazgatási szerveként várja ügyfeleit változatlan helyen, változatlan hatáskörrel és ugyanolyan ügyfélfogadási renddel – adott tájékoztatást Bocskay Gyöngyi.
A kirendeltségvezető hangsúlyozta, a szervezeti átalakuláson túl fontos változás, hogy a minimálbér összege 98 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum pedig 114 ezer forint lett, ez utóbbi a legalább középfokú iskolai végzettséget, szakképzettséget igénylő munkakörökben foglalkoztatott munkavállalót illeti meg. Ennek megfelelően változott 2013-ban a közfoglalkoztatási bér, amely 75.500 forintra emelkedett, a szakképzettséget igénylő közfoglalkoztatásban pedig 96.800 forintot kell fizetni a munkavállalónak.
A bérek változása maga után vonta az álláskeresési járadék összegének változását is, így ennek összege maximum a minimálbérrel megegyező, vagyis 98 ezer forint lehet és három hónapig folyósítható. E tekintetben fontos megjegyezni azt is, hogy lényeges változás történt a regisztrált álláskeresők lejelentkezése tekintetében. Az ügyfeleket ezentúl ugyanis nem szólítják fel a havonta esedékes bejelentkezésre. Amennyiben 15 napon belül az álláskereső nem jelentkezik, akár elektronikus úton, regisztrációját törlik az adatbázisból.

A kormány január elsejétől meghirdette munkahelyvédelmi akciótervét, melynek lényege, hogy olyan hatékony és egyszerű adópolitikai eszközök alkalmazásával járuljon hozzá a gazdaság fellendüléséhez, melyek a munkahelyek megvédését és újak teremtését célozzák.
- A munkáltató azok után is megkapja a támogatást, akik jelenleg munkaviszonyban állnak. Ez a szociális hozzájárulási adókedvezményt érinti, vannak olyan célcsoportok, amelyeknél egy vagy akár két évre is igénybe vehető a támogatás. A 25 év alattiak, az 55 év felettiek, az alacsony iskolai végzettségűek, a kisgyermekes munkavállalók és a tartós munkanélküliek csoportjai után a szociális hozzájárulási adókedvezmény 14 százalékkal csökkent – tájékoztatott Bocskay Gyöngyi.

Újdonság az is, hogy a foglalkoztatási törvény az eljárások egyszerűsítése érdekében lehetőséget ad az álláskeresőknek az e-mail-ben történő kapcsolattartásra. Az álláskeresők és ügyfelek az alábbi igényeiket jelezhetik elektronikus úton:
- Nyilvántartásba vételi kérelem benyújtási szándékának jelzése
- Álláskeresési járadék iránti kérelem benyújtási szándékának jelzése
- Nyugdíj előtti segély iránti kérelem benyújtási szándékának jelzése
- Bejelentés a jogosultság feltételeit érintő tények, körülmények változásairól
- Jelentkezési kötelezettség teljesítése
A kirendeltségvezető kiemelte azt is, az e-mailben történő kapcsolattartásról az ügyfélnek írásbeli nyilatkozatot kell tennie. A lakóhely szerinti illetékes kirendeltség e-mail címe megtalálható a www.munka.hu honlap „Elérhetőségek” link alatt.

Bocskay Gyöngyi beszámolt az elmúlt év végi munkaerő-piaci adatokról is. A regisztrált álláskeresők száma 2012. decemberében 3218 fő volt. Ez éves viszonylatban 10,6 százalékos munkanélküliségi rátát jelent, amely ugyan az országos átlag alatt van, viszont rosszabb, mint az egész évben mért legalacsonyabb adat, mely szerint október hónapban 2753 fő volt a regisztrált álláskeresők száma. A munkanélküliek számának növekedése a végzős diákok regisztrációja és a szezonális munkák (építőipari és mezőgazdasági munkák) hiánya miatt érhető tetten.
- Örömünkre szolgál azonban az, hogy a 3200 fős álláskeresői létszám mellett az elhelyezkedettek száma az elmúlt évben több mint 3500 fő volt. Megjegyzendő, hogy munkaerőigény 4570 főre irányult 2012-ben. Ennek többségét sikerült kielégíteni. A munkaerőigény jobbára a feldolgozóipar és tavasztól a mezőgazdasági és építőipari munkák területén jelentkezett.
A kirendeltségvezető hozzáfűzte, a pályakezdő álláskeresők száma 382 fő volt, ez 11 százalékos rátát jelent, míg a diplomások aránya 4 százalék.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-09 22:00:05

Lendületesen épül a körforgalom a Szent István úti csomópontnál


ajánlott cikk főképe

2019-11-10 10:07:27

Bagoly, feketemacska, vaníliás kifli és a többiek


ajánlott cikk főképe

2019-12-14 17:17:40

Karácsonyi alkotóház a katolikus iskolában


ajánlott cikk főképe

2020-02-18 17:44:25

Ismét Wass Albert felolvasóest lesz Pápán - várják a jelentkezőket