Rendkívül sikeres volt a munkácsys szülők-nevelők bálja


2013-01-27 08:17:04  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Rendkívül sikeres volt a munkácsys szülők-nevelők bálja főképe
Vízkereszttől, január 6-tól megkezdődött a farsang, a bálok, a vidám mulatságok időszaka. A január és a február Pápán is mulatozásra sarkallja a bálozókat.  A farsang jegyében megrendezett Munkácsy Mihály Általános Iskola szülők-nevelők bálján mintegy 220 szülő és nevelő vett részt a Petőfi Sándor Gimnázium aulájában. A hagyományokhoz hűen idén is készültek színvonalas műsorral az iskola tanulói, német táncot adtak elő a gyerekek, majd a 8. osztályosok keringőztek. Az est során Piller Károly is énekelt. A jó hangulatról a Party zenekar gondoskodott.
A szép számban megjelent bálozókat Egyházi Viktorné igazgatónő köszöntötte, majd Pillerné Kertész Szilvia, a szülői választmány elnöke nyitotta meg a bált.
- A világban minden változik. Jóleső érzés, hogy ebben az állandó rohanásban vannak állandósult dolgok, mint például a Munkácsy Iskola szülők-nevelők bálja. Bizonyíték ez arra vonatkozóan, hogy fontos az iskola és a szülők állandó, folyamatos együttműködése. A tanítók és tanárok feladata gyermekeinket felkészíteni az élet kihívásaira. Ahogy a tudásanyag az információ folyamatos felgyorsulásával egyre inkább gyarapodik, még inkább fontos az iskola és az otthon közös szerepvállalása. Pontosan a növekvő elvárások miatt a pedagógusok energiáit az oktatás köti le. Létfontosságú a gyermekeink érdekében, hogy a nevelés terén mi, szülők tegyük a legtöbbet. Nincs jó tanuló jó tanárok nélkül, és nincsen jól nevelt gyermek jó szülők nélkül. Segítsük hát egymás munkáját, hiszen ez a közös érdekünk - mondta Pillerné Kertész Szilvia.
A jótékonysági bál bevételét az iskola karbantartására, valamint a tanulók támogatására fordítja majd az intézmény.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-23 11:52:05

Ma éjfélig tart szülinapi játékunk, várjuk válaszát utolsó heti kérdésünkre!


ajánlott cikk főképe

2020-02-08 13:51:14

Tudásalapozó Tanoda indul Pápán


ajánlott cikk főképe

2019-09-27 00:22:37

Legyen hitünk és legyen erős akaratunk ebben a városban - választási fórumot tartott a Fidesz


ajánlott cikk főképe

2020-01-05 19:14:21

Megújult a református templom