Prózamondó verseny a Weöres-hét keretében


2013-05-23 19:02:07  | cikk: mo  | fotó: mo + Weöres-iskola  | 


Prózamondó verseny a Weöres-hét keretében főképe
Egy időben két megmérettetés is várta a diákokat ma délután a Weöres Sándor Általános Iskolában. Az Ökoiskolák Találkozója keretében megrendezett ökovetélkedő mellett ma tartották azt a városi prózamondó versenyt is, melyet még az intézmény jogelődje, a Jókai-iskola szervezett, s amelyet a Weöres Sándor Általános Iskola – a hagyományt megőrizve – minden évben meghirdet. Négy kategóriában zajlott a megmérettetés, melyre szinte minden pápai, általános iskolai képzést folytató oktatási intézményből érkeztek diákok, közel negyvenen. A prózamondó versenyt rendszerint a Weöres-hét keretében tartják, s így tettek ebben az évben is.

A négy kategóriában, az 1-2., 3-4., 5-6. és 7-8. osztályosok számára meghirdetett versenyre szabadon választott alkotással érkeztek a diákok. Ki-ki az életkorának és érdeklődési körének megfelelő prózát hozott a vetélkedőre. A választott alkotások között jobbára mai írók szellemi termékei szerepeltek, de nem maradt ki a sorból például az örök klasszikus, Lázár Ervin sem. A felsős munkaközösség vezetője, Gőgös Zoltánné elmondta, fontos, hogy az adott mű mind életkorban, mind a téma tekintetében passzoljon a gyermekhez, hiszen a zsűri az értékelésnél ezt is figyelembe veszi, ezenkívül természetesen nagy hangsúlyt helyeznek az előadásmódra. A szervező pedagógus kiemelte, az előadások bírálatánál szempont volt az is, hogy a diákok azonosuljanak az általuk választott prózával, át tudják élni azt, és maradandó élményt nyújtsanak a hallgatóságnak.

Az alsósok versenyében Vékony Judit, a Türr István Gimnázium tanára, Szalai Imréné nyugalmazott pedagógus és a Teleszterion Színházi Műhely egyik képviselője értékelte a gyerekeket. A felsősök kategóriájában Bognár József nyugalmazott pedagógus, Gosztola István versmondó és Komáromi Sándor, a Teleszterion Színházi Műhely művészeti vezetője mondott bírálatot a diákok teljesítményéről.
A legjobbak könyvutalványban részesültek. 

Képek:

PRÓZAMONDÓ VERSENY EREDMÉNYEI
Alsó tagozat

1.és 2. osztályosok
I. Petrákovics Ábel Csaba  Tarczy
II. Ruip Brigitta  Erkel
III. Gyimóti Anna  Gyurátz

3. és 4. osztályosok
I. Szabó Anett  Erkel
II. Mágocsi Barbara  Weöres
III. Cseke Patrik  Weöres

Felső tagozat

5. és 6. osztályosok
I. Tegyi Nóra  Weöres
II. Mezőfi Gréta  Tarczy
III. Gombás Martin  Weöres

7. és 8. osztályosok
I. Kömöcsi Tamás  Weöres
II. Máté Ferenc  Tarczy
III. Tóth Dávid  Weöres

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-15 12:12:30

Megérkezett Kínába a városi delegáció


ajánlott cikk főképe

2019-07-10 12:55:30

Vígjátékkal zárult a Nyáresték programsorozata


ajánlott cikk főképe

2019-06-23 15:23:08

Kulturális élmények a Múzeumok éjszakáján


ajánlott cikk főképe

2019-07-22 13:40:40

Schwetzingeni diákok a petőfiseknél


PÁPA időjárás