„Aranyos” judókák


2013-07-01 18:40:46  | cikk: Haraszti Gábor  | 


„Aranyos” judókák főképe
A Dózsa József Judo SE sportolói legutóbb az Ajka-Padragkúton megrendezett Ajkai Juniális Vándorkupa versenyen vettek részt, melyet már harmadik alkalommal szerveztek meg. Az egyesületet hét judoka képviselte, akik a gyarmati és a pápai egyesületből közös csapatot alkotva egy emberként szurkoltak mindegyik tatamira lépett társuknak, így a biztatás mellé már ,,csak” a jó szereplést kellett hozni. A versenyt Dózsa József, a klub elnöke elevenítette fel.
- Az eredmények már az első mérkőzések után megnyugtatóak voltak, hiszen sorban születtek az ipponos győzelmek. Arra viszont gondolni sem mertem, hogy ez a sorozat a verseny végéig kitart. Szerencsére így lett, mind a hét judoka ipponos győzelmekkel maga mögé kényszerítette ellenfeleit, így a verseny végén mindannyian a dobogó legfelső fokára állhattak fel. Ez minden edző álma, ezúton is gratulálunk nekik, név szerint Zámolyi Laurának, Telbisz Dzsenifernek, Tóth Tamásnak, Tóth Balázsnak, Tóth Máténak, Zámolyi Bencének és Sándor Máténak. A versenyzők felkészítésében segítséget nyújtott: ifj. Dózsa József, Rőth Richárd és Molnár Péter, valamint a lelkes szülők, köszönet jár nekik is.
Az egyesület egy héttel később Gyarmaton tartotta éves vizsgáját, melyen 22-en adtak számot tudásukról. A bizottságban részt vett Pákozdi Csaba V. danos mester, a Regionális Dan Kollégium elnöke, Piller Gábor II. danos mester és Dózsa József I.danos mester, aki elmondta, a judokák vizsgája teljes képet adott a kyu vizsgák egészéről, mivel 6 kyu övfokozattól az 1 kyu övfokozatig mindegyik övre volt vizsgázó. A szorgos felkészülés végül  meghozta gyümölcsét, mind a 22 vizsgázó sikeres vizsgát tett. A legfiatalabb 6, míg a legidősebb vizsgázó 46 éves volt, ez is azt mutatja, hogy kellő hozzáállással, kitartó edzés munkával, bárki elérheti a kitűzött célt, a magasabb övfokozatot.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-26 14:57:42

Hetet lőtt a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2020-04-15 10:54:32

Átalakulhat a városi kispályás bajnokság


ajánlott cikk főképe

2020-01-09 21:34:06

Megkezdte a felkészülést a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2020-04-20 13:57:39

Online mozgáskampányt indított a Magyar Diáksport Szövetség