Ülésezett a PCNÖ


2013-09-04 15:06:37  | cikk: mo  | 


Ülésezett a PCNÖ főképe
Megtartotta soron következő ülését a Pápai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (PCNÖ). A Kozák János elnök vezette ülésen a képviselők módosították a nemzetiségi önkormányzat költségvetését. A módosításra azért volt szükség, mert megérkezett a feladatalapú támogatás, melynek összege 145.614 forint. Így a testület – a korábbi farsangi rendezvény kapcsán felmerült kiadásokat (160 ezer forint) leszámítva – összesen 365 ezer forintból gazdálkodhat. A módosítást a képviselők egyhangúlag megszavazták.  A PCNÖ félévi gazdálkodásáról szóló napirend kapcsán Pente Gyula hozzászólásában felvetette, hogy a nemzetiségi képviselők részére tiszteletdíjat különíthetnének el a költségvetésből. Az elnök tájékoztatott, ennek részleteiről a következő ülésen tárgyalhatnak.
A vegyes ügyek keretében Kis József pápateszéri lakos ügyét tárgyalta a testület. Kis Józsefet Szalczer György, Pápateszér polgármestere kísérte el az ülésre, melyen feltárta a fiatalember történetét, s azt, hogy milyen ügyben kérik a PCNÖ támogatását, segítségét.
Kis József néhány évvel ezelőtt munkahelyi baleset áldozata lett, az ügy kapcsán anomáliákba ütköztek, s most bírósági tárgyalás zajlik az ügyben. A maradandó gerinc- és pszichés problémák miatt újabb szakértői véleményért folyamodnak, melynek költségét 50 százalékban Pápateszér Önkormányzata vállalta magára. A PCNÖ határozati javaslatot hozott a tekintetben, hogy saját költségvetése terhére a szakértői vélemény költségének fennmaradó 50 százalékát biztosítja.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-11-09 08:16:54

Gólyabál a Közgázban


ajánlott cikk főképe

2019-12-14 23:52:50

Elkészült az esztendő utolsó járdafelújítása


ajánlott cikk főképe

2019-09-21 20:36:38

Szüreti mulatság Tapolcafőn


ajánlott cikk főképe

2019-11-26 22:26:08

Advent az Esterházy-kastély udvarán


PÁPA időjárás