Ligakupa: Mecinovic duplájával mentett pontot a Lombard


2013-09-04 19:47:28  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Ligakupa: Mecinovic duplájával mentett pontot a Lombard főképe
A csoportmérkőzések első fordulójával kezdetét vette a Ligakupa 2013/2014-es sorozata. Az összes élvonalbeli és másodosztályú csapat részvételével indultak az idei küzdelmek, a Lombard Pápa ellenfelei a G csoportban az Ajka, a Szombathelyi Haladás és Gyirmót alakulatai lesznek. A 32-es mezőnyből a középdöntőbe a csoportok első és második helyezettjei jutnak majd be, a döntőt 2014. május 13-án rendezik. A kupasorozatban elsősorban azok a játékosok kapnak játéklehetőséget, akik a bajnokikon kevesebbet szerepelnek, illetve arra is kiváló alkalom, hogy a fiatalok tétmeccsen bizonyíthassanak a vezetőedzőnek. Az NB II 13. helyén álló Ajka ellen Tóth Bálint is több helyen változtatott a már megszokott kezdőcsapaton, a mieink a Markek – Tóth G, Struhar, Mecinovic, Présinger – Dóczi – Quintero, Tóth B., Arsic – Eszlátyi, Király összetételben léptek pályára. A kezdeti tapogatózás után a 9. percben meglepetésre megszerezte a vezetést az Ajka, egy kapu előtti kavarodás után Sowunmi elé került a labda, aki higgadtan Markek mellett a kapuba gurított 0-1. A 17. percben Tóth Bence szabadrúgása kerülte el nem sokkal a kaput, ezt leszámítva sok lehetősége nem volt a pápaiaknak, Tóth Bálint érthetően elégedetlen volt és gyorsabb, pontosabb játékot kért. A 40. percben ismét pontrúgásból volt veszélyes a Lombard, Eszlátyi próbálkozását szedte ki a jobb alsóból a vendégkapus. Egy perccel később egy szép Eszlátyi-Dóczi kényszerítő után ismét a támadó lőhetett, ám Tulipán kapus jól zárta a szöget. A 42. percben Tóth Bálint cserére szánta el magát, a semmit sem mutató, láthatóan kedvetlenül játszó Tóth Bence helyett Orosz Márk kapott lehetőséget. A rendes játékidő utolsó percében Meiczinger szólózott, lövése Markekről kijött, de a védők tisztázni tudtak. A második játékrészben sem tudott másodosztályú ellenfele főlé nőni a Lombard, sőt az ajkaiak az 55. percben megduplázták előnyüket: egy bedobást Sowunmi csúsztatott meg, ami épp jó volt a hosszún érkező Vargának, aki senkitől sem zavartatva belsőzött a hálóba 0-2. Tóth Bálint Griffiths és Ivancsics beállításával próbált életet lehelni a játékba, ami be is jött, hiszen a 65. perctől teljesen megváltozott a játék képe. A 70. percben Quintero beadását Tóth Gábor fejelte középre, ahonnan két méterről Mecinovic bekotorta a labdát 1-2. A 73. percben Sowunmi labdavesztése után Tóth Gábor kísérlete a bal kapufán csattant, négy perccel később pedig jött az egyenlítés: Ivancsics varázsolt egy szabadrúgást Mecinovic fejére, aki védhetetlenül bólintott a hálóba 2-2. A hajrában Quintero élesen középre lőtt labdájáról maradt le mindenki, majd Ivancsics szögletét csúsztatta centikkel mellé Tóth Gábor, így maradt a 2-2-es döntetlen. Tóth Bálint a lefújást követően úgy fogalmazott, a mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy nem kaptak ki.
- Sem az eredménnyel, sem a mutatott játékkal nem vagyok elégedett. Mondjuk meg őszintén, az Ajka öt-hat stabil kezdőjátékosa nélkül jött el, fiatal srácok játszottak, akiket le kellett volna győzni. Az a hozzáállás, az a futómennyiség, amit az első félidőben láttam nagyon nem tetszett, ezért is cseréltem le idő előtt Tóth Bencét. A második félidő hajrájában már minden mindegy alapon mentünk előre, és ez jött ki belőle, megint jókora tanulsággal szolgált az a meccs. Az utolsó 20 percre lehet építeni, meglátjuk a Haladás ellen mi valósul meg ebből.

Lombard Pápa – Ajka 2-2 (0-1) Gsz.: Mecinovic 2 ill. Sowunmi, Varga

Lombard Pápa: Markek – Tóth G, Struhar, Mecinovic, Présinger – Dóczi (’60 Griffiths) – Quintero, Tóth B. (’42 Orosz), Arsic – Eszlátyi, Király (’60 Ivancsics)

Ajka: Tulipán ('46 Balogh M.) – Fodor (Jagodics, 61.), Hanzl ('46 Kanta Sz.), Lattenstein, Meiczinger – Domján, Gunther, Péter P., Sipos N. – Varga T., Sowunmi

A csoport másik találkozóján: Szombathelyi Haladás – Gyirmót FC-Győr 2-2, a vendégeknél a Lombard kölcsönjátékosa, Beliczky Gergő duplázott. A Ligakupa ismét hazai mérkőzéssel folytatódik, szeptember 11-én 17 órától a Szombathelyi Haladás látogat Pápára.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-11-10 19:16:38

Hatgólos döntetlen


ajánlott cikk főképe

2019-12-19 20:14:32

Jók között a legjobbak - Jó tanuló, jó sportoló díjátadó


ajánlott cikk főképe

2019-09-17 16:35:31

E-sportban is sikeresek a petőfisek


ajánlott cikk főképe

2020-01-05 15:57:37

Ismét dobogón a PELC


PÁPA időjárás