Kirabolta volt iskolatársát


2013-09-05 08:22:12  | cikk:  | 


A Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 16 éves lány ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú elkövető 2013. szeptember 3-án 13 óra körül megszólította Pápán, a Fő téren egy volt iskolatársnőjét, akitől cigarettát, majd ezüst láncának átadását követelte. A szintén 16 éves sértettet veréssel is megfenyegette, majd belenyúlt a lány nadrágja zsebébe, és kivette onnan a mobiltelefonját. A visszaszerzés érdekében a tulajdonos megfogta az elkövető kezét, ám az meglökte a vállát és a készülékkel együtt távozott a helyszínről. Útközben megszólított egy ismeretlen férfit a Nagytemplom mellett, az Árkád sor (Ruszek köz) környékén, és megvételre kínálta fel a pár perce zsákmányolt telefont. A járókelő nemet mondott, ezért a lány másnak adta el a készüléket, a kapott pénzen pedig három tábla csokit és cigarettát vásárolt.

A bejelentést követően a rendőrök lakásán elfogták, majd őrizetbe vették a gyanúsítottat. Táskájából előkerült a telefon SIM kártyája, a készüléket pedig attól a helybeli lakostól foglalták le a nyomozók, aki a lánytól töredék áron megvásárolta azt.

A Pápai Rendőrkapitányság kéri, hogy a Ruszek köz környékén megszólított férfi, vagy bárki, aki érdemi információval rendelkezik a bűncselekmény körülményeit illetően, jelentkezzen személyesen a Pápai Rendőrkapitányságon vagy hívja a 06-89/313-011-es telefonszámot, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Képek:

nincsenek képek

A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet

A pápai rendőrök előállították a helyi rendőrkapitányságra a 18 éves adászteveli férfit.

A Pápai Rendőrkapitányság járőrei 2019. augusztus 28-án éjjel Homokbödöge egyik utcájában igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 18 éves adászteveli lakost.  Az intézkedés során megállapítást...

2019-08-29 16:10:53

Ittasan és engedély nélkül vezetett


A pápai rendőrök egy 45 éves férfit fogtak el, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben.

A járőrök 2019. október 15-én délután, Pápa külterületén igazoltattak egy 45 éves helyi lakost. A rendőrök megállapították, hogy ellene szabálysértési elzárás végrehajtása miatt a Celldömölki...

2019-10-16 09:08:31

Körözött személy rendőrkézen


A rendőrök egy 21 éves nyárádi sofőrt állítottak elő.

Az eljárás adatai szerint 2019. november 16-án az esti órákban a körzeti megbízottak Nyárád egyik utcájában állítottak meg ellenőrzés céljából egy személygépkocsival közlekedő 21 éves helyi lakost. Az igazoltatás során a sofőrrel...

2019-11-18 15:19:07

Ittasan vezetett, elfogták


Egy Pápán élő idős asszonyt ejtettek tévedésbe az elkövetők. A helyi rendőrkapitányság a megelőzés lehetőségeire hívja fel a lakosság figyelmét.

Pápáról érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. január elején arról, hogy ismeretlen tettes egy idős asszonyt hívott fel telefonon, majd...

2020-01-08 14:25:46

Figyelem! Ismét unokázós csalók!


PÁPA időjárás